Az interneten böngészve akadtam a Cseh Tamás Program keretében megrendezett “Backstage” előadássorozatra. Nem bántam meg, hogy elmentem a március 4-i alkalomra, sőt, ez a bejegyzés az ékes bizonyítéka, hogy ihletet adott, érdemes volt részt venni. A hivatalos összefoglalót itt találjátok.
Különösképpen a harmadik előadás, beszélgetés ragadott magával. Mivel számomra is kihívás néha végigolvasni egy hosszabb cikket, úgy döntöttem, csak erről a beszélgetésről írok – de lényegretörőbben.
Az első két előadás után felmerült bennem az érzés, hogy hazamegyek. Értelmes dolgokat hallottam zenei kiadókról, marketingről, de picit felszínesek voltak. Gondoltam, lelépek, elég volt ennyi mára, de aztán hál’ Istennek a “nehogy kimaradjak valamiből” érzés hatására ott maradtam. És tényleg kimaradtam volna valamiből.
Fehér Balázs (Carbonfools) és Temesi Berci (zenei rendező) volt a két vendég, akiknek a beszélgetését Konczlik Lilla terelgette. Alapvetően a stílusról, a zenész megjelenéséről, a zenekar színpadi összképéről, az öltözködésről és ehhez kapcsolódó élethelyzetekről volt szó, de ami kifejezetten megfogott a beszélgetésben, hogy mindkét előadó, mélyen belement a saját példáiba, nemcsak felszínesen témázgattak. Egyikőjüket sem ismertem az előadás előtt – ez még jobban segített, hogy nyitott hozzáállással figyeljek rájuk.
Az első benyomásaim így néztek ki: “Temesi Berci épp egy esküvőről jöhetett vagy csak szeret feltűnően öltözködni”, Balázs meg úgy foglalta el a helyét amikor megérkezett, mint egy kisgyerek, aki imád játszani, forgolódott, vigyorgott. Picit szokatlan volt, de megmondom őszintén, tetszett, hogy ő ide játszani jött. Aztán persze letisztult a kép, hogy nagyjából kik is ők. Az egész beszélgetés, ahogy beindult, egyre jobban magával ragadott, egy pillanatig sem éreztem azt, hogy unalmas lenne. Ahogy egyre több megnyilvánulása volt a két vendégnek, úgy vált egyre bizonyosabbá bennem, hogy klassz emberek, legalábbis a kisugárzásuk és a gondolataik ezt tükrözték.
Szeretnék lényegretörő lenni, így elsősorban azokat a gondolatokat idézem fel, amik személy szerint nekem többet adtak, vagy amikről nem beszélünk sűrűn. És ez egy nagy kihívás, mert ha valaki megnézi a teljes felvételt, akkor könnyen bele lehet ragadni, szinte minden mondatnak súlya van. Az előadás teljes felvétele ide kattintva érhető el.
A stílus maga az ember
A stílust, öltözködést mint témát (a színpadon vagy amúgy is) rendkívül időszerűnek éreztem. Az utcán járva azt érzem rengetegszer, hogy ugyanúgy ahogy a legújabb autók között már egyre kevesebb a különbség, az emberek megjelenése is kezd egyre hasonlóbbá válni. És sokan hiába öltöznek divatosan, nem ad semmi pluszt a megjelenésükhöz, mert sablonosak. Kissé már közhelyes, hogy igen, a stílus és a divat nem ugyanaz. A különbségről már ezer százalék, hogy hallottál magyarázatot, de ha nem, sürgősen gondolkozz el rajta!
Arról nem is beszélve, hogy ez az emberek közötti hasonlóság sokszor az igénytelenséggel párosul. Nem akarok pálcát törni senki felett és remélem, hogy te is a kivételek közé tartozol, de azt talán kijelenthetem, hogy igényesség terén – akár öltözködésről beszélünk, akár például táplálkozásról – lenne hova fejlődnünk. És bevallom, én is formálódom a mai napig, nem érzem úgy, hogy teljesen letisztult volna a stílusom. De igényem van arra, hogy fejlődjek.
Színpadon
Mélyen egyetértettem Berci gondolataival: “Már az, hogy a színpadra úgy lépek fel, hogy ünnepi hangulatban megtisztelem a közönségemet azzal, hogy nem egy hasitasiban vagyok, azt jelenti, hogy van egy gondolati síkom mögötte, és ez a stílus… Vagy megtisztelem az embereket azzal, hogy akár úgy ülök le ebédelni is bárkivel az asztalhoz, hogy nem egy hétköznapi tróger ruhában jelenek meg.”
“Ha tudom, hogy ki vagyok, tudom, hogy mit akarok sugározni és tudom a korlátaimat – legyen az anyagi, legyen az emberi – akkor én úgy öltözködöm ennek megfelelően, tehát van gondolatom, stílusom is van.”
Balázs kiegészítése: “Az ember személyes érzései is teret kell kapjanak az aktuális ruhadarabban, kell hogy egy összhang legyen az ember mögöttes gondolatai, hiedelmei, érzései és a ruházata között.”
Fehér Balázs magyaráz, mellette Temesi Berci figyel derűsen
Civil vagy művész öltözet?
Lényegretörő válaszok: az ember érezze jól magát abban, amiben van és legyen benne hiteles. Innentől kezdve mindegy, hogy rádióba, TV-be, interjúra miben megy, ez a két legfontosabb dolog. Berci egy fontos megjegyzése: “Az elegancia nem harsány. Az elegancia suttog.” Balázs itt egy kicsit elkanyarodott és mélyebb vizekre evezett. Arról beszélt, hogy sokáig egy képet akart elhitetni magáról, hogy kicsoda, aztán utólag rájött, hogy ez butaság. Ő most már csak szeretné annak mutatni magát, aki. Mert – mint mondja – a különbség például aközött, hogy szeretnék férfiasnak látszani vagy a férfiasságot sugárzom, óriási.
A senkiföldje
Balázsnak a következő gondolata a beszélgetés egyik esszenciája is lehetne: “Nagyon nehéz ma nem szélsőségekben gondolkozni. A mai világban úgymond biztonságot nyújt, hogyha te punk vagy. Vagy hogyha te ilyen vagy vagy olyan vagy. Mert akkor legalább azok a haverjaid, akik ugyanolyanok mint te, nem szólnak be neked. Egyébként mindenki mástól kapsz, de ez is még mindig jobb lehetőség, mint hogyha a senkiföldjén vagy, ahogy én egyébként az egész életemben a senkiföldjén voltam. Se a modellekkel nem értettem meg magam, sem a zenészekkel. Senkivel. Én erre kényszerültem – mert nem volt más választásom, nem volt hova menekülnöm. Aztán rájöttem, hogy valahova tartozni akkor a legjobb, hogyha az ember saját magához tartozik. Jártam ilyen koncertre, olyan koncertre, mert éppen akkor az volt a menő, próbáltam megtalálni magamat, de a vége az lett, hogy találtam egy saját stílust.”
Ezt a gondolatmenetet folytatva, immár egy másik kérdésre válaszolva – könnyebb lenne-e ma nőként? – Berci így vélekedett: “Végletek vannak. Azt várják tőled, hogy vagy legyél egy ribanc, vagy legyél egy igazi családanya. És csak erről tudsz iratni. Nincs középút. A médiában meg kell szokni, hogy belédrúgnak. Ha valaki stílusosan öltözködik, azért szólnak be, ha stílustalanul, akkor azért szólnak be. Rugdosás van. És ez egy nőt sokkal jobban érint érzelmileg.” Talán nem véletlen, hogy 10 zenészből mondjuk csak 1 nőt látunk manapság. (Ezt a kicsit durvának tűnő arányt a velük dolgozó zenészekből hozták.) Ez egyrészt az előbbiekből adódik, másrészt Berci szerint a nők között sokkal ritkább az a fajta gondolkodásmód, hogy “tudatosan felépítem az életem és haladok”.
Valószínűleg igaza lehet a média világát illetően, hiszen mégiscsak nyakig benne van. Egyedül egy gondolatot hiányoltam ehhez. Szerintem senki nem kényszeríti az embert arra, hogy a média mai keretei között legyen híres és mondjuk kompromisszumokat kössön ezért. Jó példa lehet erre egy-egy ötletes, eredeti videóklip, mely rögtön a szélesebb nyilvánosság előtt vagy éppen nemzetközi porondon landol, kikerülve az itthoni felesleges és esetleg kompromisszumokkal járó köröket. Ilyen volt Boggie Parfüm című videóklipje is pár éve.
A magyar közeg
Kiemelendő gondolat volt Balázstól, hogy a magyar zenészeknek azért megy nehezen az amerikai popkultúra majmolása, mert egyszerűen nem áll jól. Itt az emberek általában azért kedveltek meg zenészeket, mert azok kimondtak bizonyos dolgokat. A magyar emberek a mondanivalót, az üzenetet (!) tartják még mindig a legfontosabbnak. Míg Amerikában elég egy divatos megjelenés, egy kis menősködés és kész is a show.
Ez megintcsak elgondolkoztatott. Hiszen nyilván az üZENEt célja sem csak annyi, hogy szépen eljátszunk filmzenéket, lágy, romantikusabb darabokat, hanem mint a névválasztás is sugallja, üzenni szeretnénk. Én imádok beszélni, megosztani a gondolataimat, de ez csak akkor igazán jó érzés, hogyha a beszélgetőpartnerrel vagy a közönséggel egy hullámhosszon vagyok.
Ismerek sok olyan embert, aki szívesen beszél, de nem figyel arra, hogy a másikat igazán érdekli-e, amit mond. Lényegében csak a saját mondandójára figyel és tetszik nekik, hogy elmondhatja valakinek. Ezen viszont ideje lenne túlnőni. Velem is előfordul, de alapvetően odafigyelek a másikra miközben beszélek és ha látom, hogy esetleg nem érdekli, akkor csak untatom, felesleges folytatnom.
Zenészként viszont kicsit más a helyzet. A színpadon nem hallgathatok el olyan dolgokat amiket meg akarok osztani a közönségemmel, csak azért mert látom, hogy mondjuk a közönség soraiban több embert szemmel láthatóan nem érdekel. Ők nyugodtan menjenek haza, legyünk kevesebben, de akik ott maradtunk, legyen egy összhang köztünk, ennek alapja pedig a hasonló értékrend. Sok zenész esik abba a hibába szerintem, hogy sok embernek akar tetszeni. Vonzza az a tudat, hogy nagy tömegek előtt zenéljen. Én nem szeretnék a számok bűvöletébe esni. Én egy olyan közönséget szeretnék, aki hasonló értékrendet vall mint én és őszintén megtisztel a figyelmével. Nemcsak azért jön el, mert most mondjuk divatos üZENEt koncertre járni. Nem vetném meg, hogy nagy közönségem legyen, tetszene, de egyáltalán nem mindenáron szeretném ezt. Ugyan, mint a legtöbb ember, én is szeretem fontosnak érezni magam és kétségkívül a közönség előtti zenélésnek még ez is az egyik motivációja nálam. Ugyanakkor kirajzolódni vélek egy olyan utat magam előtt, ahol már egyáltalán nem ez az üZENEt célja, hanem egyszerűen csak adni.
Egy kis üZENEt filozófia
Szeretek sokmindenben hosszútávon gondolkozni és az üZENEt név sem volt véletlen. Azonban kiállni emberek elé és üzenni nagy felelősség. Alapvetően az üzenetekről, tanításokról is ugyanúgy gondolkozom, mint a legtöbb dallamról: a kevesebb több. Nem előadást tartani szeretnék majd, de mindenképpen jó érzés lenne, ha az emberek majd egy koncertről egy-egy fontos gondolatot is magukkal vinnének. Ehhez persze fel kell nőni. Nincs még sok élettapasztalat a hátam mögött és sokat kell még fejlődnöm. Ezért kulcsfontosságú, hogy csak a megfelelő időben lépjek elő. (Hú, mintha egy leendő kormányfőt hallanánk… 🙂 ) Van egy mottóm, amit már lehet hogy mondtak híres emberek előttem, mindenesetre én a zuhany alatt találtam ki egyik este:
“Ne taníts, csak ha kérik! Mutass példát és kérni fogják, hogy taníts!”
Ezt az alapelvet szeretném majd az üZENEt életében is megvalósítani: csak annyit mondani, ami a saját tapasztalatom és amit hitelesen képviselek.
Köszönöm, hogy végigolvastad a gondolataimat, hogy megtiszteltél a figyelmeddel.
Minden jót Neked,
Balázs
Ha most hallottál először rólunk, itt találod eddigi szerzeményeinket!
Illetve, ha érdekelnek a dolgaink, kövesd a facebook oldalunkat!