November van. A Margit körúton sétálva a szemembe ötlenek az üzleteket, bevásárlóközpontokat díszítő “karácsonyi” fények. Az emberek rohannak, de lassan már ez a természetes. Már-már furcsán nézünk arra, aki egy tevékenységében jobban elmerül. “Neked ennyi idõd van?” Sajnos ez is a fejlettség része. A mobil készülék és egyéb termékgyártók lassan havonta jelentkeznek új termékekkel, és az utcákon óriásplakátjaikkal:
Vegyél, vigyél, rohanj, mert a készlet véges!
Karácsony szent ünnepét nem véletlenül előzi meg az adventi készülődés, amely kézenfog bennünket, és puha csengőszavával csendességre intve visz napról-napra egyre közelebb Jézus születéséhez.
Ahogyan a hegymászó sem képes bakancsa felhúzása után azonnal kitűzni a zászlót a hegy csúcsára – hiszen közte és a cél között még sok kilóméternyi, fáradsággal övezett út fekszik – úgy nekünk is szükségünk van erre az adventi útra, a tudatos törekvésre, hogy a mindennapi teendők közötti rohanásban képesek legyünk egy-egy pillanatra megállni. Hogy ne fizikailag elgyötörten, érzelemmentesen essünk be az Ünnep kapuján, hanem lelkiekben feltöltődve, vidáman tudjunk egymás szemébe nézni.
Bálint