Elkészült az üZENEt tavaly nyári kalandjáról szóló kisfilm, melybe összesűrítettük az élményeink javát! Utcazene körút: talán nem is kell mondani, hogy óriási élmény volt és sok-sok meglepetésben volt részünk. De felmerülhet a kérdés, hogy mindezért a sok szépért és jóért mit kellett tenni? A klasszikus példával élve, ha 3 szóban kéne megfogalmaznom, akkor ezt mondanám: szervezés, szervezés és szervezés. Összeszedtem néhány tippet, történetet azoknak, akik hasonlón törik a fejüket.
Az utcazene körútról készült videónk
1. Mikor érdemes?
Nekünk egyértelmű volt, hogy nyáron megyünk. Egyrészt mert mindkettőnknek suli volt június elejéig-közepéig és csak a vizsgák után tudtunk szabadulni, másrészt úgy gondoltuk nagy bölcsen, hogy nyáron a legvalószínűbb, hogy jó időnk lesz. Illetve az utcazenében az sem elhanyagolható szempont, hogy lesz-e közönségünk.
Június 20-tól 29-ig tartott a kalandunk, ez a hőmérséklet és az időjárás szempontjából tökéletes volt. Nem beszélve a Garda-tó partján érezhető kellemes szellőkről. Mindig volt valamekkora közönségünk is, igaz, tömegekről általában nem beszélhetünk. Ha az az elsődleges szempont, hogy sok ember hallja a zenédet, akkor júliusra vagy augusztusra érdemes időzíteni az utazást! Ez az ottaniak véleménye, de belátható, hogy így van, ez a főszezon. Fontos, hogy napközben a legtöbben sziesztáznak, így ha nemcsak a magunk szórakoztatására szeretnénk játszani, akkor az esti órákat válasszuk.
2. Hogyan utazzunk?
Ez a hangszertől és az utazási céloktól is függ. Mi az elektromos zongora súlya miatt döntöttünk elsősorban az autó mellett. De nyilvánvalóan nemcsak a könnyű szállítás az előnye. Ha megnéznél sok olyan helyet, amit gyalog nem egyszerű elérni, de fontos a rugalmasság – és az utcazenében hogyisne lenne fontos – akkor az autó lesz a megfelelő megoldás. Ha nincs autód, akkor lehet bérelni vagy kölcsönkérni valaki olyantól, aki megbízik benned. Nyilván ez utóbbi a legkedvezőbb megoldás. Hátránya, hogy elég sok benzinköltséggel is számolni kell: mi a 9 nap alatt összesen 2000 km-t utaztunk és hát Olaszország az egyik legdrágább hely Európában a benzinárakat illetően… De ezt lehet valamennyire orvosolni azzal, hogy az országhatár előtt teletankoljuk a kocsit, utána meg csak annyit, amennyire tényleg szükség van. Számolni kell az autópálya díjakkal is, érdekes rendszer működik az olaszoknál: az autópályára való belépéskor kapunk egy cédulát, majd mikor elhagyjuk az adott szakaszt, a megtett út után kell fizetni.
Ha egy egyszerűbb hangszered van, mondjuk egy kisebb gitár vagy bármi, amit nem vészes cipelni, akkor nyugodtan menj vonattal vagy telekocsival. (Mondjuk lehet, hogy olykor többet kell sétálnod majd, de adjon kedvet hozzá az, hogy a sétálás nagyon egészséges.) A vonatozás elsősorban azoknak lehet jó, akik nem körutat terveznek, hanem maximum 1-2 helyen szeretnének zenélni és itt van lehetőségük huzamosabb ideig is tartózkodni.
Utcazenélés Toscolano Madernoban, egy kedves játékbolt kirakata előtt
3. Hol aludjunk?
Az út előtt már jópár héttel érdemes kinézni azokat a helyeket, ahol szívesen megállnál. Itt aztán szállások után kell kutakodni. Én az utazás előtt hetekkel több órát eltöltöttem naponta keresgéléssel és üzenetek irogatásával. Nyilván ez azért is volt így, mert sokan nem túl aktívak couchsurfingen, és kevés referenciám is volt. Most viszont már sokkal jobb esélyekkel találnék gyorsan szállást, hiszen – lévén, hogy egyik helyen sem raboltuk ki a házat és rendesek voltunk – a szállásadóink kedves referenciákat hagytak az oldalamon. Szóval, minden egyes helyen a couchsurfinggel szálltunk meg és teljesen jól működött. Egytől egyig, mindegyik vendéglátónk remek ember volt.
Ha még nem hallottál erről, ez egy olyan közösség az interneten, ami a kölcsönösségen alapul. Ingyen szállásban lehet részed bárhol a világban, idegen embereknél, akik egyébként csak rövid ideig idegenek számodra. Hamar megismerheted őket és tapasztalatokat cserélhettek. Cserébe illik neked is fogadni más kalandorokat a világ minden tájáról. Ez akkor jó, ha alapvetően tudsz bízni az emberekben. Na nem kell vakon… A szállásadók neveire érdemes rákeresni mondjuk facebookon is és némi információt kell gyűjteni. Természetesen a különböző felhasználóknak vannak referenciáik, melyekből szintén le lehet vonni valamennyi következtetést, hogy miféle szerzettel is van dolgunk. Ketten utazva meg nyilvánvalóan csökken bárminek is a kockázata. Szóval, bármennyire is a média azt sulykolja belénk, alapvetően azért nem bűnözők között élünk. Azért persze nem árt körültekintőnek lenni.
Meglepődtünk számos alkalommal, hogy mennyire megbíztak bennünk és ez nagyon jól esett. Arról nem beszélve, hogy sok helyen úgy bántak velünk mint a családtagjaikkal… Volt aki elvitt minket városnézésre, sokan meghívtak minket vacsorázni vagy jó programokat ajánlottak, aztán nem bánták, ha későn jöttünk haza és örültek az érkezésünknek. Érdekes volt megtapasztalni, hogy az, amit néha hallani néhányaktól, hogy “az emberek önzőek, megbízhatatlanok, barátságtalanok, stb.” mennyire alaptalan. Azoknak az embereknek, akik ilyeneket szajkóznak, általában volt néhány rossz tapasztalata és ezeket rávetítik mindenkire. Szóval meg kell nézni a referenciákat, kicsit utánajárni a szállásadóknak (“host”) és bizalommal lenni.
4. És hol zenéljünk? (+ egy kis történet mellé.)
A mi elvünk az volt, hogy ne a tömegeknek zenéljünk, személytelenül, hanem kisebb forgalmú, de szebb helyeken. Ez a hallgatóságnak is sokkal nagyobb élmény volt. Sokan, akik közvetlenebbek voltak, odajöttek és személyesen gratuláltak, biztattak minket. Vagy több esetben később írtak nekünk. Például az egyik ilyen kedves részlet angolul:
“your music made our holiday and our meal at Hotel Diana very special and memorable… Wishing you the success you richly deserve for 2016 🙂 ” – Andrew Bret Wallis
Mindenképpen annak vagyok a híve, hogy inkább egy csendesebb helyen, kevesebb embernek, de valami igényesebb produkciót.
A kedvenc történetem, amikor Toscolano Madernoban megtetszett egy kisebb tér, ahol zenélni szerettünk volna és elindultunk, hogy szerencsét próbáljunk. Az elektromos zongorához tudniillik mindenképpen kell valami áramforrást találni, az utcán bárhol, csak úgy, nem tudunk zenélni. Ezért néztünk tehát valami vendéglő után, ahonnan állandó kellékünkkel, a kis hosszabbítónkkal könnyedén megoldjuk a problémát.
Az utcazenélési engedélyt már a délután folyamán a város fő-fő-hivatalában sikerült beszereznünk egy szintén nem 5 perces történet során… Köszönet illeti itt Bartolo Portelli urat (vagy ahogy ott mondják: Bart), aki vitéz módjára kettévágta a hivatalnokokkal kapcsolatban érzett enyhe negatív hiedelmeinket, mely szerint általában csak keresztbe tesznek az embernek és az időt húzzák... Nos ő, annak ellenére, hogy egy kissé vaskalapos rendőrtiszt kollégája egyből elutasította a kérelmünket, ő nem állt meg és más ajtókon kopogtatott… (Így foghattam kezet a város egyik művészeti vezetőjével, aki egyébként Ennio Morricone-ra hasonlított.) Egyébként egy másik rendőr pedig, akitől Bibione-ban kértem engedélyt, szintén kedves emlékeket ébreszt bennem. Jónéhány kitüntetése fityegett a mellényén és tekintélyt parancsoló figurának tűnt, de a látszat megint csalt, nagyon segítőkész és jófej volt! És ugyan az angol nem volt az erőssége, ügyesen mutogatott, megértettük egymást!
Tehát ott tartottunk, hogy megláttuk az első éttermet Toscolano Madernoban egy kedves tér szélén. Egy köpcös, kopasz bácsi állt elénk és én egyből rákérdeztem, hogy lenne-e lehetőségünk arra, hogy valahol itt a járdán játsszunk. Csak áramforrásra lenne szükségünk, engedélyünk van… – mondtam.
A pincérbácsi elég morcos volt, majd belekezdett: “Na, na na, álljunk meg! Itt ez nem működik csak így, ebből balhé lesz, jön a Police meg a CIA…” És az a vicc, hogy nem viccből mondta az öreg. Keserédes volt kicsit, mert abban a helyzetben mi csak a célunkra koncentráltunk, ami éppen úgy tűnt, nem valósul meg, de hogy hogy jött neki a CIA, ezen máig mosolygok, ha rá gondolok… De semmi baj, megyünk tovább. Egészen 5-10 métert haladtunk, mert a szomszédja ennek az étteremnek egy kedves kis fagyizó, kávézó volt. Megkérdeztük az egyik fiatal felszolgálót, hogy esetleg kaphatnánk-e áramot, cserébe itt játszanánk a kis kompozícióinkat. A srác segítőkész volt, egyből megkérdezte a főnökét, aki pedig beleegyezett. Na, volt egy kis móka-kacagás belül, hogy végülis, ugyanúgy a morcos uraság mellett fogunk játszani. Fél óra múlva már zenéltünk is és a kávézóba elkezdtek áramlani a vendégek. Néhány szám után egyre gyakrabban meg is tapsoltak minket és jónéhányan már nem a beszélgetésükre figyeltek, hanem a dallamokra. Őrmesterünk pedig félóránként elvonult előttünk félelemkeltő fejével, hümmögött és talán még konstatálta magában, hogy bizony, jól megy a konkurenciának. (Náluk a teraszon az egész este alatt volt összesen egy párocska.) Aztán egy-két óra múlva amikor abbahagytuk a zenélést, még egy teára is meghívott minket a kávézó tulajdonosa. Tudtunk pár szót váltani is vele és megbeszéltük, hogy másnap is jövünk.
Másnap az engedéllyel már nem kellett bajlódnunk, így korábban is érkeztünk. Aztán, ahogy elkezdtük a zenét (egyébként valamivel még távolabb az étteremtől), 5-10 perc múlva felbukkant újból a “kopasz barátunk” és mintha kicserélték volna, elkezdte dúdolni az éppen felcsendülő “Let it be” szövegét, hamiskásan mosolygott, majd felvezette ötletét: mit szólnánk, ha szombaton az éttermében zenélhetnénk? Hm? Még jutna valami % is. Pár másodpercet gondolkoztunk, majd mély fájdalommal közöltük vele, hogy sajnos ez nem lehetséges, mert bármikor kijöhet a CIA és akkor annak nem lesz jó vége. (Egyébként, tényleg nem is volt tervben, hogy szombatig ott maradjunk…) Így tanítottuk meg tehát az uraságot, hogyan is kell bánni a fiatal, kedves zenészekkel. Fuss el véle.
Köszönjük szponzorunknak a kedvezményes GoPro bérlési lehetőséget!
5. Mire van még szükség?
Egy kevés bátorságra. És arra, hogy elhidd, minden rendben lesz! Én elhittem, és most már tudom is.
Remélem hasznosak voltak ezek az információk, történetek. Ha hasonlót tervezgetsz, szívesen segítek, bármi kérdésed van! Persze ez csak 9 nap volt, még előttünk is nagy utazások állnak és mi is szeretnénk sok-sok tapasztalatot gyűjteni.
A legjobbakat Neked,
Balázs
Sziasztok!
A nyáron mi is Olaszországba megyünk utcazenélni (fuvola-fagott duo). Azt szeretnénk kérdezni, hogy Ti hogy gondoskodtatok az engedélyekről? (Hol kértetek? Mikor? Volt e, hogy engedély nélkül játszottatok?)
Köszi:)
Szia Marcsi! Nagyon szégyelljük, hogy csak most válaszolunk. Bibione-ban (amikor először voltunk) bementünk a rendőrségre, elsőre nagyon kedvesen kiadtak aznap estére egy engedélyt. A következő évben időhiány miatt nem kértünk engedélyt és 100 Eurónk bánta, ennyi volt a bírság :D. Gardone Riviera-ban is 1-2 óránkba került mire kaptunk engedélyt, de sikerült, onnantól kezdve éttermektől is könnyebben kaptunk áramot. (Nektek mondjuk ez nem szempont.) Velencében esélytelen lett volna engedélyt kapjunk mert kb. egy hónappal előre be kell nyújtani a kérelmet.. Azért bementünk a hivatalba és valami papírt magyarázatokkal eltettünk, hátha kellhet. Itt engedély nélkül zenéltünk és szerencsére nem álltak meg a rendőrök ellenőrizni, hanem továbbsétáltak. Összességében azt javasoljuk, hogy ahol tehetitek menjetek be a hivatalba, és kérjetek engedélyt, de ha nincs is erre módotok, és szépen játszotok, szerintünk a legtöbb esetben nem fognak megenni Titeket! Bár sose lehet tudni. Hajrá 🙂 Üdv, Balázs és Bálint