2017 tavaszán, az égiek megjutalmaztak egy 3 hónapos úttal, s egy kellemes ízelítőt kaptam Dániából. A kiutazásom éppen 1 éve, március 4-én történt, azóta pedig sok ismerős és barát kérdezte, milyen volt… Sokszor kissé zavarban voltam, mert ezt képtelenség röviden összefoglalni. Most, ha nem is röviden, de azt hiszem nagyjából sikerült. Szeretettel ajánlom írásomat barátaimnak, az üZENEt hallgatóinak, a Dániával ismerkedőknek, a népfőiskolák iránt érdeklődőknek, illetve mindazoknak, akik szeretik a szokatlan dolgokat!

Előzmények

2016 vége felé kaptam egy kör-e-mailt Gödöllőről, egy zöldklubból. A levél egy ajándék tanulmányútról szólt, melyet a Kishantosi Népfőiskola kínált olyan fiataloknak, akik még felnőtt életük elején járnak és valamilyen értéket képviselve tudnák hazánk és Kishantos hírét öregbíteni. Mindezt Dániában, egy népfőiskolán. Az elején elsiklottam felette, mondván már sok dolgom van tavasszal itthon is, például a kertben szerettem volna folytatni a faültetést… Aztán, csak úgy, megemlítettem anyukámnak és mondta, hogy szerinte nagy lehetőség. Ahogy tovább beszélgettünk a dologról, pár perc alatt beláttam, hogy tényleg. (Lám, lám néha a szülőknek is igazuk van…) Még a jelentkezési határidő napján olvastam egy könyvben, hogy Dánia a Föld legboldogabb országa. Na – gondoltam – még egy jel, nézzük meg ezt közelebbről, elküldtem a jelentkezésemet.

Kishantos

Még mielőtt belevágok az események naplózásába, kitérnék röviden a Kishantosi Népfőiskolára is. Nemcsak azért, mert nekik köszönhetem a tanulmányutat, hanem mert példaértékű amit csinálnak. Lassan három évtizede folytatnak fáradságos munkát, mutatnak példát biogazdálkodásban és oktatják a felnövekvő generációkat az életre, illetve mindenre, ami magát az életet támogatja. Olyan témákra irányítják a figyelmet, hogy hogyan élhet az ember összhangban a természettel úgy, hogy az mindenki számára jó legyen és ne a kizsákmányolásra épüljön a rendszer.

Szóval, ezzel a bekezdéssel csak annyit akartam mondani, hogy meg kell becsülnünk az olyan értékteremtő szerveződéseket, mint amilyen a Kishantosi Népfőiskola. Aki ma kicsit is tudatosan gondolkozik az életéről, családjáról, egyáltalán a jövőjéről, az nem kerülheti meg az egészséges életmódot, egészséges táplálkozást és ezzel együtt a mezőgazdaság helyzetét, a kertészkedést, önellátást sem. Nos, mindezekről is szól ez az intézmény. És hálás köszönet illeti Ács Sándornét és munkatársait a kitartó küzdelemért.

Természetesen, mielőtt jelentkeztem erre a dániai programra, egyeztettem Bálinttal is, hogy mit szól ehhez a 3 hónaphoz üZENEt próbák nélkül… Aztán zenéltünk is egyet búcsúzóul.

Most pedig következzenek a kalandjaim.

Dánia

Nehéz eldönteni, hol kezdjem. A nagy egésztől, Dániától fogok közelíteni a kisebb halmaz, a népfőiskolai lét felé. Hiszen egyik beszégetésünk során, dán szobatársam, Jens mondta is, hogy a népfőiskola nem igazán ad teljes képet Dániáról. Szerinte ez a közösség egy amúgyis fejlett országnak a színe-java, mind embereket, mind gondolkodásmódot tekintve. De nem baj, mert tettem egy stoppolós körutat a húsvéti szünetben Aarhus-ba (Dánia második legnagyobb városa, igazi egyetemi város), illetve a fővárosba, Koppenhágába is. Úgyhogy picit azért megismertem Dánia más szeleteit is. Ezekről a kalandokról most csak egy képes beszámolót közlök..

A stoppolós körutam néhány emlékképe

 

A Vestjyllands népfőiskola

Nehéz egy szerény térfogatú cikkben összefoglalni e tengernyi élményt, amit ez a hely adott, úgyhogy inkább sok apró életképet mutatok pár megjegyzéssel, hogy bepillanthassunk az ottani létbe. A sok-sok élmény által pedig észrevétlenül az iskolát is bemutatom.

Mi az a népfőiskola? A népfőiskolák rendszerét Grundvig püspök hozta létre Dániában 1830-tól. (Forrás) Lényegében olyan iskolák, ahol a fiatalokat az életre nevelik, gyakorlati tapasztalatokkal látják el, megkóstoltatják velük a közösségi életet, készségeikben fejlesztik őket és élményeket tesznek a tarsolyukba. Egyszóval az élet iskolájának hívhatnánk ezeket. Míg Dániában ennek nagy hagyománya van, itthon csak elvétve található egy-egy ilyen intézmény, például a Kishantosi Népfőiskola. Ennek az intézménynek és Ács Sándornénak köszönhetem ezt a dániai élményt, ugyanis több évtizede ápolnak baráti kapcsolatot a Vestjyllands Højskole-val és minden évben kiküldhetnek pár hónapra néhány magyar fiatalt.

A tanárok

Hogy átérezzük, milyenek is voltak a tanáraink, álljon itt a szemeszter-búcsúztató táncuk! A legjobb példa és motiváció egy fiatal számára ez: hogy az előtte járó generáció nem fásult bele az életbe, hanem megőrizte a lazaságát, játékosságát, lelkesedését és csibészségét!

Minden a gyakorlatról és a saját tapasztalatról szólt

A népfőiskolai lét egyik fontos eleme, hogy nem kényszerítik bele az embert egy-egy tantárgy részletes tanulmányozásába, hanem hagyják szabadon kibontakozni, illetve megismerni önmagát és a világ csodáit. Mindenki maga állította össze az órarendjét, nyilván bizonyos keretek között. Az óraszámok azért meg voltak szabva, de olyan tárgyakat választhattam, amik érdekeltek. Nem volt osztályzat, mégsem kellett motiválni: szerettem járni az órákra, mert nem muszájból voltunk ott, hanem érdeklődésből, kíváncsiságból. Na jó, volt hogy a fáradtság miatt ellógtam egyszer-kétszer, de tényleg csak elvétve. Igyekeztem megbecsülni ezt a nem mindennapi lehetőséget. Egyébként, a természetes kíváncsiságot az is fokozta mindenkiben, hogy maguk a tanárok is teljesen nyitottak voltak új ismeretek, készségek befogadására. Sokszor találkoztunk más tantárgyak tanáraival is egy adott órán: csak úgy részt vettek, mert őket is érdekelte az új készség megszerzése. Úgy is mondhatnám, az élethosszig tartó tanulás nagyköveteiként jó példával jártak elöl.

Az élethosszig tartó tanulás szinte egy külön tudományág, aminek egyébként anyukám is nagy híve: egyik kedvenc könyve a témában a “The Study Skills Handbook“. amiről egy angol nyelvű összefoglalót is írt.

Milyen tárgyakat tanultunk?

Asztalosság

Ez itt lejjebb a saját késem, én készítettem. Mesterünk az asztalos csoportban Tage volt (úgy kell ejteni a nevét, hogy “Té”), aki egy igazi jófej skandináv fickó. Az ottani oktatási szemléletet nagyon jól lehetett érzékelni az asztalosórákból is. Általában ugyan volt egy kijelölt irány, meg egy ajánlott projekt, hogy például most mindenki kést készít, de mindenki a maga tempójában haladt és mindenkinek külön-külön segített a mester. Miután kés(z) lettem, eszembe jutott egy ötlet, hogy megvalósítom. És ahelyett, hogy a tanár azt mondta volna, hogy “Nem fiam, fegyelmezd magad, várd meg a többieket!” azt mondta, hogy “Remek! Nagyszerű! Gyerünk!” és menetközben segített is az ötleteivel.

Balázs Bognár (@bognar.bazsi) által megosztott bejegyzés, Ápr 5., 2017, időpont: 1:33 (PDT időzóna szerint)

A saját ötletemből aztán így született meg ez az esküvői ajándékom, bátyámnak, Andrisnak, mely nem más mint egy nassolós, nyammogós tál. Azóta küldtek is képet Zsófival, hogy mire használják. Pont ahogy elképzeltem!:) És emlékszem, hogy elégedett volt Tage mester is, nagyon megdicsért, amire büszke voltam. Ezek maradandó élmények. Ugyanakkor, ha az embert kritizálják, abból nem túl sokat fejlődik. Persze, én nem panaszkodhatom, egész eddigi életem során remek tanáraim voltak.

World Dance

Részt vettem többféle táncórán. Ezek közül a World Dance tetszett a legjobban (tényleg kb. minden világi táncot ötvöz, Afrikától Amerikáig…), Külön tetszettek ebben – az akkor már 4-5 hónapja tanult – salsa elemek. 2016. őszétől járok salsára, ami azóta is minden hetemnek egy kedves kiindulópontja.

Salsa órák tekintetében egyébként jó szívvel ajánlom Molnár Gábort és a csapatát – danceformers.hu – semmi fizetett reklám nincs itt: hiszek benne, hogy akkor fejlődik a világ, ha őszintén ajánljuk azt, ami JÓ!

Szóval egy kis előképzettséggel és még nagyobb lelkesedéssel ízleltem meg egy egészen duci szeletét a világi táncoknak. A World Dance óra sikerében persze maga a tanár jelleme is meghatározó volt. Michael Kirkegaard egy karakán fickó, egyébként ő az iskola vezetője is egyben. És teljesen természetes, hogy tegeződtünk minden tanárral, vele is, de megvolt egy alapvető fegyelem, amit a tekintélye parancsolt. A három hónap alatt nem emlékszem mikor kellett bárkit is komolyabban fegyelmezni, pedig eléggé szabad volt minden…

Volt még az iskolában egyébként Contemporary Dance nevű tárgy is (kortárs tánc), de arról pár óra után eljöttem, mert még nehezen fogadta be az elmém. Sok-sok csúszás-mászás és megmagyarázhatatlan műveletek. Persze, pont erről is szól, hogy a mostban legyünk, de ettől még azért szeretem, ha valami megfogható. A dánoknak ez a része szerintem mindegy volt. Azért is próbáltam ki amúgy a kurzust, mert az a hír járta, hogy az óra elején masszázs van. És tényleg volt, úgy indult, hogy hármas csoportokban masszíroztuk egymást. A nemek arányából következően pedig általában két lány jutott egy emberre, amit örömmel konstatáltam. A kellemes bemelegítés után viszont általában két órát kellett a földön vonaglani, úgyhogy inkább elköszöntem a tárgytól.

Tangó

Bár a tangótanár, Jens egy kissé elvarázsolt alak volt – a lenti gif végefelé látszik jobb oldalt – a festőtanári léte mindent megmagyaráz. Szerettem ezt a műfajt is, meg az órákat. Kedves táncpartnerem neve Iris, aki egy nagyon tudatos lányka egyébként: volt, hogy reggeli előtt együtt edzettünk, jógáztunk néhányadmagunkkal a tornateremben, egy kis jóleső napfény társaságában, a hatalmas és erős tornatermi hangfalakon pedig úgy szólt a ritmus, mintha koncerten lettünk volna. A tangótudásomra visszatérve, sajnos tavaly óta az egészet elfelejtettem.

Ének

Az énekórán a magyarázatok többnyire dánul voltak, ezért gyakran tolmácsoltak is nekem angolul. Mindig megkérdezték hogy tudom-e követni. Ez is jól mutatta az egész iskola emberközpontú hozzáállását. A kövekező videón egy rövidke műsorunkból látható egy részlet, a “One more pull” című számot adtuk elő. A refrént mindenki énekelte, a verszakokat pedig külön-külön a merészebb jelentkezők. “Bazsika” is jelentkezett, 0:40-től hallható. Nekem ez egy tökjó lehetőség volt kilépni kicsit a kényelmi zónából. Ahogy látom, a közönség kedvesen fogadta a megnyilvánulásomat 🙂

Elkezdtem dobolni is

Amellettett, hogy részt vettem a Kucheza nevű kurzus óráin is, mely során afrikai dobokon ütöttük a ritmust csoportosan, néha lejárogattam a pincébe gyakorolni az iskolai dobszerkón is. Igazi újdonság volt ez nekem és nagyon élveztem, szóval, ha “nagy leszek” és sok pénzem lesz, akkor az én pincémben is alapfelszerelés lesz valami hasonló… (A videóban észlelhető vonaglás nem alaptermészetem, kizárólag dobfelslzerelés közelében viselkedem ily furcsán.)

Projektóra

Az egyik ötlet az iskolában, amit nagyszerűnek tartottam, hogy volt egy úgynevezett projektóra, ami arról szólt, hogy az ember teljesen valami saját ügyén dolgozhatott lelkesen. Ez tényleg bármi lehetett, amit az ember saját ügyének érzett. Annyit kértek csak, hogy számoljunk be a szemeszter végén, hogy mit csináltunk. Gyakran itt, az iskola egyik hangulatos nappalijában dolgoztam, néhány, uzsonnaidőben megszerezhető, tisztított répahasáb társaságában.

Egy kis kitérő: a projektem és az előzményei. Már kiskoromban is (kb. 12-13 évesen) bütyköltem a WordPresst, létrehoztam bátyám segítségével az akkori “Röberádióm” honlapját. Erre a kezdetleges weboldalra töltöttem fel az adásaimat, amit nagy lelkesedéssel sugároztam Walky-Talkyn keresztül a környékbeli átlagosan 1 (jobb esetben 2-3 hallgatómnak). Aztán ez a minimális informatikai képességem elhomályosult, mígnem 2016-ban újra beletanultam, mert úgy éreztük Bálinttal, szükséges lenne egy zenekari honlap. Miután belejöttem, egyből megcsináltam másoknak is pár honlapot, elsősorban a családban, illetve közeli ismeretségi körben. Ezek után pedig úgy gondoltam, aktuális lenne letenni egy weboldalkészítéssel és keresőoptimalizálással kapcsolatos vállalkozás alapjait. Ott kint a projektóra keretén belül megalkottam tehát e vállalkozás weboldalát is, és azóta is folyamatosan csiszolom. (Egyébként valóban van abban valami, hogy a cipésznek lyukas a cipője… lehetne rajta még fejleszteni, de a sok “sürgős” dolog gyakran beelőzi a “fontosakat”.) Tavaly óta összesen már 10 weboldalt készítettem el és testvérem megtisztelő felkérése által, az online, weboldalt érintő dolgokban az ország egyik legjobb iPhone szervizét és drón szervizét is segíthetem. Jó karmám van, vagy szeretnek az égiek, kinek hogy tetszik, mindenesetre hálás vagyok nagyon. Szóval dániai kintlétem ennek az új irányomnak a megalapozásához is nagyban hozzájárult.

Zongora

Ugyan külön zongoraóra nem volt kint, de a döntésben – hogy kiutazok Dániába – fontos szerepe volt annak az információnak is, hogy az iskola bőségesen el van látva zongorákkal. Nem aggódtam tehát azon, hogy tudok-e majd gyakorolni. Az egész iskola területén minimum 5 zongora / pianínó állt rendelkezésre, így mégcsak abból sem volt probléma, ha egyszerre többen szerettünk volna játszani. Ugyan a kiutazásomkor már tudtam nagyjából a következő videóban hallható, Chopin Impromptu darabot (2017. januárra, apukám születésnapjára tanultam meg), kint tovább gyakoroltam. A legutolsó előadóesten ezzel a számmal köszöntem meg az iskolának, diákoknak, tanároknak ezt a csodás 3 hónapot. Vannak az előadásban hibák, izgultam is, hiszen ez volt a darab első nyilvános előadása. Ettől függetlenül megosztom, mert jól átadja a kinti meghitt pillanatokat, és ez is az út része, remélem fejlődök majd benne és tökéletesíteni tudom.

Esküvői zenélés

Ahogy kint gyakoroltam egyik nap az ebédlő nagy zongoráján, az egyik kedves főszakács néni felfigyelt rám és megkérdezte, hogy nincs-e kedvem játszani a testvére esküvőjén, ami holnap lenne. Naná. Aztán megkérdezte azt is, hogy másnap meg neki lenne egy 15. (?) házassági évfordulója a párjával. Arra is jönnék? 😀 Még jó. Pláne, hogy ez az utolsó héten volt, amikor a takarítás, mint program volt előtérben, ami alól így felmentést is kaptam ezekre az időtartamokra. Az esküvőről sajnos nincs képem, videóm, de a házassági évfordulós zenélésről már született néhány felvétel, íme az egyik:

 

A népfőiskola közösségi élete

Nem telt el úgy nap, hogy ne lett volna közös éneklés a népfőiskola falai között. Ebben a videóban egy nyílt napon, a szülőkkel együtt énekeltünk.

A napirend

Minden nap egy jól bejáratott menetrend szerint indult: reggeli, takarítás, Morning Assembly (“törzsi gyűlés”). A reggeli gyűlés előtt mindenkinek volt egy körzete az iskolában, amit rendbe kellett tennie. Az én csapatomba még László, Jándi, Mike és Christian voltak beosztva. Megegyeztünk egymással, hogy mikor ki csinálja a porszívózást, felmosást. A nagy tornaterem volt az egyik nagy területünk és ez azért volt előnyös, mert a Contemporary Dance kurzus résztvevői az állandó földön hempergésükkel jelentősen hozzájárultak a helyiség tisztán tartásához. A reggeli gyűlésen mindig énekeltünk, illetve bárki elmondhatta, ha volt valami üzenete a közösség számára.

A gyűlés után megkezdődtek az órák: festés, kerámia, ének, zene, asztaloskodás, színészet, world dance, contemporary dance, “kinti-szabadidős-favágós” óra, főzés tanfolyam. És még ki tudja hányat felejtettem ki a felsorolásból…

A menü

Az iskola konyhája bizony külön fejezetet érdemel…

Napi ötszöri étkezésben volt részünk, közel 100%-ban biodinamikus gazdaságokban megtermelt alapanyagokból. Kedd volt a halnap, amit mindig úgy vártam már mint Pavlov kutyája. De minden nap változatos finomságokat ettünk. Úgyis mondhatnám egy földi mennyországba csöppentem. Állandóan terülj-terülj asztalkám, és sok-sok elégedett pocak.

A kert

Rengeteg ötletet gyűjtöttem a kertből is. Nem véletlenül szerepel a címben, “a kreativitás hazája” kitüntetés, itt is nagyon találékonyak voltak a dánok. Még mielőtt közlöm a képsorozatomat, a népfőiskola kertjének egy állandó hangulatát, életérzését szeretném megidézni: lencsevégre kaptam ugyanis a helyi kiskirályokat.

A kertet Birtha vezette (én végig azt hittem Beáta, mert úgy ejtették a nevét), és állandó segítőtársai voltak Jonas, illetve Ruslam. Ők önkéntesként segítettek itt napi 4 órát, amiért cserébe kaptak szállást, ellátást és természetesen a részvételt minden programban. Persze sokan mások is segítettek építeni a kertet, néha én is. Szaporítottam eleget a szót, itt is beszéljenek inkább a képek.

Ha pedig egyetlen képben kellene összefoglalnom mindazt, amit a dánok precizitása és igényessége a kertben jelent, akkor ezt a panorámafelvételemet választanám.

Abszurditások sokasága

A nagy skandináv fejlettségben a dánok úgy érzem gyakran “nem tudnak mit kezdeni magukkal”. Nézve egy-egy tevékenységüket, művészetüket, vagy játékukat, sokszor azt éreztem, hogy: “te atyaég, ennek mi értelme van?” Aztán meg is magyaráztam a dolgot: az az értelme, hogy nincs értelme. Talán igaz, hogy a művészetekben nem feltétlenül az értelmet kell keresni. De nemcsak a művészetükben voltak abszurditások:

A művészet céltalansága

Akármi is az igazság a művészetek mozgatúrugóját illetően, a dánok, sok alkotásukban nem az értelmet keresik.

Rövid hajú lányok

A kb. 50 lányból 1 kopasz és 2 tüsi hajú volt. Szerintem eddigi életemben összesen nem láttam ennyit, mint ott egyszerre. Valószínűleg feminista gondolkodásukat próbálták így kifejezni. Nem tudom, hány fiúnak szimpatikus ez a női hajviselet, számomra ez is inkább “abszurd”.

Minden héten új ötlet

Nem tudom, hogy lenne-e még egy ilyen nép, aki minden hétre kitalál egy új parti-forgatókönyvet. Itt éppen egy színlelt esküvőt rendeztek a dán fiatalok.

Ez mi?

Lehet, Bálinttal fel kéne kerekednünk és kiváltani az utcazene engedélyt Koppenhágába. Kereslet biztos lenne kellemes melódiákra, romantikus zenére, kínálat ahogy nézem, egyelőre nem nagyon van.

 

Amit Dániából “magammal hoztam”

Hygge

Manapság nagyon divatos lett foglalkozni ezzel a kifejezéssel és rendszeresen találkozni a dánok boldogságával is, mint témával. Viszont itt is az az igazság, hogy át kell élni, mintsem okoskodni róla. Szóval ha épp nincs is módunkban azonnal kijutni Dániába, csináljuk meg otthon, Balázs útmutatása alapján. A kipróbált, működő recept egyszerű: összeülni egyik este barátokkal, barátnőkkel, meggyújtani pár gyertyát, és halk háttérzene kíséretében porig alázni egy orosz játékost, sakkban. Ez a “hygge”.

Zabkása

A dánok – jóllehet minden reggel terülj-terülj asztalkám fogadott minket és választhattak volna 20 féle étel közül – általában nem kívántak többet a zabkása és friss gyümölcsök harmonikus kombinációjánál. És bizony, ez egy érdekes helyzetelemzést is elindított bennem: arra jutottam, hogy akinél nem ez a mindennapi megszokott rendszer otthon, hogy 20 méteres asztalról válogathat, egyből ezerféle dolgot tesz a táljára. A mohóság aztán szépen lecsillapodik amint az ember konstatálja, hogy korlátlan bőség van. Bizony, így működünk: ha nem mindig elérhető minden, akkor mohók vagyunk, ha pedig minden adott, akkor egyszerűbb, letisztultabb a táplálkozásunk is. (És hát, valljuk be, nehéz is ezt a minőségi szintet reprodukálni – bár anyukám, aki ugye a világ élvonalába tartozik a szakácsok ranglistáján, sokszor hozza, sőt, néha még felül is múlja ezt a színvonalat).

Szóval a dánoknak köszönhetően életre szóló barátságot kötöttem a zabkásával is, és nemcsak az egyszerű natúr íze miatt, hanem amiatt a könnyű energikus közérzet miatt is, amit mindig adni szokott. Soha addig nem ettem zabkását, Dánia óta viszont majdnem minden héten készítek egy nagy adagot. Egy emberméretűt!:)

Szokatlan élmények

Kukáztam

Az iskola egy-két fanatikus környezettudatos diákja majdnem hetente szervezett kukabúvárkodást a közeli Netto, Aldi és Kiwi szupermarketekbe. Annyira lelkesen jöttek haza mindig több rekesz banánnal, avokádóval, kefirrel és sok más finomsággal, hogy egyszer azt mondtam, ezt nekem is látnom kell. Ez most nem egy kattintásvadász cím, de amikor megláttam azt a rengeteg hibátlan élelmiszert a kukákban, szó szerint ledöbbentem. Gyakran volt, hogy 2-3 nagyméretű kuka telistele volt csomagolt kenyérrel, tejekkel, 100%-os multivitamin gyümölcslékkel, mangóval, avokádóval, stb. Szóval közel sem olyan kukabúvárkodás ez, mint ahogy az ember elképzeli. Egyrészt, a kukák nagyrésze tiszta, másrészt gyakran a sok hibátlan élelmiszer között találni néha szemetet és nem pedig fordítva. A legtöbbször csomagolással együtt, teljesen higiénikusan vannak kidobva a termékek. Ennek oka pedig az, hogy a raktárakat az élelmiszerláncok rendszeresen feltöltik – nem engedhetik meg, hogy bármikor is hiány legyen –  és emiatt néha túl sok élelmiszer halmozódik fel, amiből a régebbieket egyszerűen kidobják… Látván ezt a nagy nyugat-európai pazarlást, az ember bizony elgondolkozik…

Meztelenül szaunáztam

Ezt is teljes mértékben a dánoknak köszönhetem. Ugyanis nekik ez is egy teljesen természetes életérzés volt, hogy gátlások nélkül beszélgetünk a szaunában teljesen meztelenül, fiúk-lányok. És ez hatással volt rám, egy idő után engem sem érdekelt, hogy van-e rajtam fürdőgatya. Persze, ahogy Jens is mondta, ez így önmagában inkább a népfőiskola hozadéka, mint Dániáé. Kellemes és felszabadító élmény volt ez is. A szeánszokról képeket most két okból nem csatolok: 1. személyiségi jogok 2. mert nincsenek.

Bölcs Bagoly Balázs egysorosai

“Dánia olyan gazdag ország, hogy a csövesek is Audival járnak kukázni.” (Megtörtént eset alapján.)

“A dán ember három alkotóeleme: a kreativitás, a hygge és a sör.”

Arcképcsarnok

Találtam néhány kedves képet diákokkal, barátaimmal, itt az ideje bemutatnom őket.

Ruslam, aki mindig kapható volt bármilyen hülyeségre. Egy nagyon nagy szívű bohóc. Itt éppen a közös iskolai turkálóból húzott a fejére valamit. Sokat sakkoztunk egyébként vele (orosz), és sakktornát is szervezett, amire végül csak hatan mentünk. Lehet persze azért, mert amikor bejelentette a nagy eseményt, hozzátette: “ha nem jön senki, akkor egyedül fogja meginni a fődíjat”. S mivel joggal gyanította mindenki, hogy a fődíj – orosz lévén – vodka és látták már párszor milyen produkciókat képes művelni a táncparketten, valószínűleg mindenkit a kíváncsiság vezérelt a sakktornáról való távolmaradásban.

Mindig is találkozni akartam Smith ügynökkel a Mátrix-ból. Hát most végre eljött leszámolni… Szóval, ő itt Michael. Könnyen lehet, hogy egy híres író lesz belőle. Sokat beszélgettem vele, egy értelmes és optimista srác, aki bele mer állni a változásba. Az egyik nagy élmény tőle az volt, amikor az egyik Café Evening-en (az előadóesteket nevezték így) előadta egy friss, saját írását. Amellett, hogy szerintem sztrorimesélésből ötös volt, egy igazán őszinte írást hallottunk. Elmesélte egy kissé szerencsétlen diák történetét, akit csúfoltak, különc volt, fura volt. Aztán a végén jött a csattanó, hogy saját magáról írt. Ezt a fajta hozzáállást és bátorságot nem sok helyen látni és ezek azért inspiráló dolgok.

Christian egy igazi mester. Ő avatott be a kukázás művészetébe és etikájába. Elvittük az iskola kisbuszát és megmutatta merre vannak a jó lelőhelyek. A megszerzett zöldségekből, élelmiszerekből pedig vega vacsorákat főzött, nemcsak magának. A gyümölcsökből aszalványokat készített, amiből szintén megkínált mindenkit… És itt van egy kép egy olyan kőröl is, amit ő gyűjtött és festett, százával! És elhelyezte az iskola épületében mindenhol ezeket, hogy majd amikor a szemeszter véget ér, mindenki elvihessen egyet magával. Nekem ő önzetlenségből, jószívűségből egy nagyon valódi, nagyon hiteles példa.

Emmával is sokat szórakoztunk, különösen a partikban kreáltunk rendkívül egyedi, saját táncokat. “Balalázsnak” hívott, mert az valami olyasmit jelent dánul, hogy csibész. Nagyra értékelem, amikor valakivel lehet komolytalankodni, és mellette őszinte is tud lenni. Mindenkinek jólesnek a megerősítések és nem titkolom, nekem is. Egyik előadóest után, amikor ejátszottam egy saját számomat, azt mondta, hogy régóta nem érintette meg úgy igazán zene és hát láttam, hogy ezúton nem kamuzik, könnyes volt a szeme:) És örültem neki, mert pontosan ezért játszom: nem számít, hogy valaki sír, vagy nevet, egy belülről jövő zenével hatni lehet az emberekre és ha sikerül, az nagyszerű érzés. Akiben pedig van egyfajta őszinteség is, hogy meg is fogalmazza mindezt, vagy akár egy öleléssel kifejezi – ahogy ebben az iskolában ez sokszor megesett – azt mindig becsülöm. Viszont azt is tudni kell, hogy ezek a zenék nem teljesen az én érdemeim. Ha jól sikerül egy dal, az egyszerűen csak rajtam keresztül íródik meg és nem valaki más előadón keresztül, ennyi. Visszatérve Emmára, nem felejtem el azt sem, hogy amikor szülinapom volt, akkor az amúgy érdekes délutáni program helyett bement a faluba Luise-val és vettek nekem vaníliás süteményt meg egy fehérjeszeletet. Tudták, hogy elkezdtem a 100 fekvőtámasz programot 🙂 (Közben férfiasan be kell valljam, hogy 55-nél nem jutottam tovább, de ebben a pillanatban is most csak 45 menne. Na majd még egyszer nekiveselkedek.)

Az iskola diákságát négy kisebb csapatra osztották, melyeknek a neve Living Group 1-2-3-4 volt. Ennek a célja elsősorban az volt, hogy közösen, de mégis kötetlenebb formában megvitassuk az iskola dolgait és több kisebb baráti közösség is létrejöjjön a “nagy családon” belül. Ezen a képen a búcsúzásom pillanatai látszódnak. Mindegyik arc sok-sok kedves emléket rejt. Ha Steve röhögött, akkor azt az egész iskolában hallani lehetett, mindenhol. Karen volt a konyha állandó jótündére, folyton a főzés-mosogatás-tálalás háromszögben élt. Mellette Andrea, akivel sokat táncoltam és gyakoroltam a spanyol tudásomat is. Gyakran csak úgy hivatkoztak rá, hogy a “Chica Costa Rica”, onnan jött ugyanis. Mellette Yuko, egyenesen Japánból ugrott át, kissé munkamániás volt, már hajnalban teljesítette sokszor a konyhai szolgálatát, nagyon kedves lélek. Ruslamot már nem kell bemutatni, jobb szélen pedig Jándi, akivel együtt utaztunk ki (Ő, Móni és én, hárman voltunk magyarok, akik a lehetőséget tavaly év elején elnyerték.) Róla általában az a kép ugrik be, amikor Walt Disney-nek “öltözött”. (Filctollal rajzolt magának egy bajuszt és meg is volt a hű hasonmás.) Csibész egy gyerek ő is.

Jens volt a szobatársam és jól megvoltunk. Kitaláltuk, hogy minden nap az egyikőnk lejátszhatja a “nap zenéjét”. Ez tökéletes volt arra, hogy megismerjem az elvetemült dán rap számokat és ő is ízelítőt kapjon olyankból mint a Kowalsky meg a Vega, de gyakran megesett, hogy a népfőiskolán hallott zenékből választottuk ki a “song of the day”-t, például egy ilyet. Nem egy nagy durranás, de egyszer-kétszer meghallgatni ilyesféléket, a megfelelő körülmények közepette, kellemes. Viszont “vicces” volt, hogy a három hónap alatt gyakorlatilag egyszer sem tudtuk összeegyeztetni azt, hogy ki mikor fekszik. Amikor én korábban feküdtem volna, akkor ő jött be hajnalban, amikor meg ő tért nyugovóra korábban, akkor valamiért nekem kellett tovább fennmaradnom. Ilyen az élet! Nem felejtem el azt sem, hogy május 2-án este, amikor ráeszméltem, hogy másnap szülinapom lesz, ő hajnalban riasztotta a keménymagot és mikor kimentem reggelizni akkor feldíszített asztal és egy éneklő csapat várt, ahogy ez kint a születésnaposokat “megillette”. És Ditte is ott volt az éneklők között és hozott nekem virágot is, mert az a mondat valamiért megragadt és néha ismételgettem, hogy “Já ünszke máj en blomst.”, ami annyit tesz, “szeretnék egy virágot”. Hogy a képnél maradjunk, középen Ane látható, aki egy nagyon kedves, lelkes és környezettudatos ember, megszállott biokertész. Meg is beszéltük, hogy majd néha küldünk képeket egymásnak a kertjeink fejleményeiről. Ezzel még tartozom…

Az iskolából szinte kivétel nélkül mindegyik diák arcát fel tudom idézni, hiszen sok-sok időt töltöttünk együtt. De  akkor napokat irogathatnék még…

Befejezés

Formálódtam

Nagyon hálás vagyok az egészért, nagy kaland volt. A kinti létem legnagyobb hozadéka szerintem az volt, hogy nem várt, szokatlan, új dolgok történtek velem, olyanok, amiket korábban el sem tudtam volna képzelni. Az egész dániai 3 hónap megerősített abban, hogy érdemes utazni és nemcsak közhely az, hogy az utazásoktól gazdagabbakká válunk. Fontos, az egész 3 hónapot átölelő, észrevétlenül rámragadó készség volt az is, hogy hogyan tudunk megvitatni bizonyos társadalmi kérdéseket teljesen kulturáltan, hogyan vitatkozzunk, hogyan vállaljunk fel mindenféle témát, tabuk nélkül és hogyan éljünk együtt egy közösségben más, hasonlóan, vagy másképpen gondolkozó emberekkel. Hogy magában az országban, Dániában hogyan működik a demokrácia, arról biztosat továbbra sem mondhatok, de hogy ezen a dániai népfőiskolán egy elég érett és jó példáját láttam ennek a rendszernek, az egészen biztos.

Köszönet

Köszönöm mégegyszer Ács Sándornénak és Kishantosnak magát a lehetőséget, a kinti tanároknak a rengeteg izgalmas és energikus tanórát, a diákoknak a sok-sok közös zenélést, éneklést, táncot, alkotást, beszélgetést, ping-pong meccset, vadulást, hülyéskedést, együttlétet. Köszönet a kedves konyhásoknak az 5+1 csillagos főztökért. Köszönöm Zsófinak, Lászlónak és Milánnak a segítséget a kinti rendhez való alkalmazkodásban, illetve Móninak és Jándinak a közös utazást, egymás segítését. Sokat jelentett, hogy nem egyedüli magyarként voltam kint, hanem tudtunk egymástól kérdezni bármikor, ha kellett.

Remélem, hogy adott némi inspirációt az írásom, illetve, hogy voltak benne érdekes, vagy épp tanulságos részek. Köszönöm, hogy megtiszteltél kíváncsiságoddal és elolvastad e nem túl rövid beszámolót.

A legjobbakat Neked!

Balázs

 

Utóirat: búcsúzóul egy kedves romantikus dán ének, melyet gyakran énekeltünk a rendszeres reggeli “gyűléseken” is.