Az elmúlt pár évben, egyre több és több esküvőn volt lehetőségünk zenélni. Azt ugyan még nem mondhatjuk el, hogy betelt volna a naptárunk, mégis számos élményünk fűzödik az esküvői zene “műfajához”. A legkedvesebb és legviccesebb történeteinkből szemezgettünk. Természetesen egy-két tanulság is akad írásunkban.
“Halló, most megyünk át a Tiszán…!”
Egy izgalmas nap elbeszélése. A mesélő: Balázs
Több esemény váratlan egybeesése, apróbb emberi mulasztások és az égiek tréfálkozása is kellett ahhoz, hogy az esküvői zene előtt egy órával egy hordónyi adrenalin dőljön a nyakunkba.
A “mitfahrer-t” (melynek tisztségét Bálint volt hivatott betölteni) reggel óta egy kisebb dilemma gyötörte. Az esküvőre egy szintén meghívott barátja mintha valami más helyszínt említett volna.
“Biztos valami kelekótya haver” – gondolta az operátor (Balázs), akinek az ismereteihez kétség sem férhetett: az úticél Békéscsaba. A kocsi száguldott tova, ám a bogár ott duruzsolt a hegedűs fiú fülében.
Miután többszöri próbálkozásra végre elértük a násznép kiemelt fontosságú tagjait, lezajlott a sorsdöntő telefonbeszélgetés:
– “Helló sziasztok, most érünk át a Tiszán, merre is kell ponto…. Mi?….”
– “Micsoda?! – Vajtán lesz az esküvő, nem Békécsabán.
– “Őőőőőőő”
Szétáradó adrenalin, elsötétülő világ… – mindezek miatt aztán a beszélgetés további részletei nem ismertek.
Kiderült tehát, hogy teljesen más irányba tartunk. S hogy hogy történhetett meg mindez, arra egyszerű a magyarázat. Az esküvő eredeti helyszínét korábban szóban közölte az illetékes hírvivő (kedves középiskolai barát, a monogramja D.D., többet személyiségi jogai miatt nem árulhatunk el), csak közben, pár héttel később átadott egy meghívót is, amin már egy másik helyszín szerepelt. (Időközben helyszínváltozás történt, csekély 220 km-nyi különbséggel.) Én pedig nem voltam annyira gondos, hogy elolvassam a meghívón is a pontos helyszínt. “A város megvan, az utcát majd beütjük a GPS-be!” – így működött az agyam.
Azt sajnáltuk csak, hogy a hírrel, miszerint “épp kelünk át a Tiszán”, éppen az örömanyát kellett sokkolni. Az esküvő helyszíne ugyanis a vajtai Zichy kastély volt, ők már onnan telefonáltak kétségbeesetten.
Mindez, az isteni közbeavatkozás persze akkor jött, amikor még éppen időben (kb. az út felétől) megfordulhattunk anélkül, hogy a Taxi 4-ből ismert közlekedési manőverekhez folyamodnánk, vagy a KRESZ szabályait a legcsekélyebb mértékben is áthágnánk… Szó szerint az utolsó pillanatban érkeztünk. Nem szokásunk egyébként késni, mindig inkább jóval korábban indulunk, ez mentett meg minket talán most is.
Nem maradhatott ki a Szemtől szembe című szerzeményünk sem, ezt megszoktuk már, hogy sok esküvőn kérik tőlünk. Közben a nap is kicsit a szemembe sütött, de természetesen kárpótolt minket a kedves pár őszinte öröme és a katarzis, hogy odaértünk…
Zene a tortaszelés alatt + esküvői különkoncert
Az est hátralévő részében a kastély legfelső kis színháztermében adhattunk egy önálló minikoncertet is a párnak, ami egyébként egyáltalán nem jellemző egy esküvői műsorban. Ennélfogva nagyon különlegesnek éreztük mi magunk is. Illetve a tortavágás közben is játszottunk egy-két romantikus melódiát, ha jól emlékszem Robbie Williams-től. Élmény volt az egész nap, a maga izgalmaival együtt is. Nem beszélve arról, hogy több jó barát, ismerős arc is ott volt az esküvőn. Többször felemlegettük azóta is, hogy “de jó, hogy még éppen odaértünk…”
A “százholdas pagony” 
Erre tessék! 
Esküvői különkoncert
Meseszép tájakon – első felvonás
Esküvői zenélés a Balaton-felvidéken. A mesélő: Bálint
Balaton-felvidék. A hely már önmagában is elkápráztató. Engem mindig lenyűgöz az a nyugodtság, amit ez a táj magából áraszt. Ebből fakad az is, ami a legjobban feltölt: a természetben zenélés. Na de térjünk is vissza a nagy napra…
A helyszín Balatonfüredtől nem messze található, a Koczor pincészetbe vezetett utunk. A napunk egy fellépés alkalmával mindig hasonló forgatókönyv szerint alakul (és persze nem tévedünk el mindig). A szertartás előtt másfél órával már ott voltunk és az alapos behangolás- és ráhangolódás után egy-egy itallal a kezünkben élveztük a gyönyörű panorámát és a ragyogó időt. Azaz csak részben… Épp azon kezdtünk el vitatkozni, hogy “az a hegy” ott melyik is lehet, amikor (mint egy nyitányban hirtelen megzendülő cintányér) megszólalt a szomszédban a fűkasza. Balázzsal mindig jókat nevetünk az ilyen helyzeteken és kíváncsiak voltunk, hogy meddig bírja a szomszéd hobbi kertész. Szerencsére a szertartás kezdetére elfogyott a fű, így minden zavartalanul és a már megszokott módon kezdődhetett.
Morfeusz és Neo 
Fotó az esküvői párral 
Esküvői kutya 
Hegedűs a dombtetőn
A folytatás viszont nem egészen úgy alakult, ahogy terveztük, bár önhibánkon kívül. Sajnos az anyakönyvvezető csak az utolsó pillanatban toppant be, így ebből az lett, hogy amikor mi a párral előre egyeztetett időpontokban zenélni kezdtünk, ő annak a felét sem várta meg és mintha mi sem történt volna, tovább folytatta a szertartást. Így a külső szemlélő számára kicsit úgy tűnhetett, hogy részegek a zenészek, de hát más állt a háttérben. Ebből okulva, azóta, hogyha polgári szertartásra hívnak minket, mindig elkérjük előtte a szertartásvezető telefonszámát és egyeztetünk a részletekről. Természetesen a malőr nem volt olyan feltűnő és inkább csak minket bosszantott… az ifjú pár és néhány vendég is gratulált a zeneszámokhoz. A visszajelzéseknek pedig mindig örülünk.
És persze hamar el is felejtettük ezt az aprócska incidenst, annál is inkább mert egy asztalnál kaptunk helyet egy kifejezetten szimpatikus, és enyhén szólva is bőbeszédű DJ úriemberrel, akivel hamar jó barátságba kerültünk. Megosztotta velünk az eddigi legviccesebb történeteit, így illetlenül sokat nevettünk. Az est fénypontja szerintem az volt, amikor a vendégek táncolni kezdtek, mi pedig Balázzsal – mint egy Xfaktor zsűri – pontozni kezdük őket. (A lenti, lapozható Insta galéria végén látható a zsűrizés folyamata.)
Sziréna vagy esküvői zene?
Szokatlan hangforrások a szertartás előtt. A mesélő: Balázs
Még a fűkaszához kapcsolódóan… az esküvői helyszínek mellett előforduló hangoskodás nem egyedi eset – legalábbis a mi élménytárunkban. Az egyik legelső alkalommal (helyszín: Budapest, II. kerület), amikor egy esküvői szertartásra hívtak minket (pontosabban az ezt követő állófogadás mellé kértek aláfestő zenét), szintén izgalmasan indult a beállás. (Beállás alatt mi mindig a zenekari eszközök előkészítését értjük, kivéve amikor a lakodalomra is hivatalosak vagyunk és Bálint már az első két pohár kólától beáll. Én persze mindig egyeztetek a pincérekkel, hogy ha jót akarnak, ne szolgálják ki kólával, mert az ugye egészségtelen és különben is túlpörög a fiú.)
A templomkert közvetlen szomszédjában megszólalt egy családi ház szirénája, orbitális hangerőn!
Visszatekintve, a történet lehetne egy eposz is, hiszen szerencsére – mint a legtöbb hőskölteményben – itt is közbeavatkoztak az égiek (deus ex machina), és mire a ceremónia elkezdődött, a hang abbamaradt. S ha már az eposzi kellékeknél tartunk, így utólag visszatekintve, fel is merül a kérdés: lehet, hogy a hathatós hangforrás szirének éneke volt?
A meglepetés zongora
Álompár, álomhelyszínek, meglepetések, vidámság. A mesélő: Balázs
Kitti és Peti esküvője szintén maradandó élmény. Nemcsak azért mert mindketten nagyszerű emberek és jó barátok, hanem mert a nagy napjuk több meglepetést tartogatott. Egyrészt a mesés Zebegénybe vitt az utunk, ahol az esküvő előtt arra is volt időnk, hogy a Dunaparton sétáljunk egyet, illetve a templom melletti kis dombocskára is felszaladtunk egy kis kilátásért. Jó kis ráhangolódás ez ilyenkor egy szertartásra. Hiszen egy pár életében ez az egyik legnagyobb mérföldkő, és nemcsak illik, de nekünk is jó érzés átszellemülni.
Ráhangolódás a zenélésre a Dunaparton 
Játék a zebegényi templom zongoráján! 
A hegedűs fiú 
Kitti és a jókedélyű vőfély 
Vidám hangulat Kitti és Peti esküvőjén 
“Most nem figyel, elraboljuk?” 
Pohár fröccs és a zöld gyep – kell még valami?
A meglepetés a templomba érve ért minket: egy igazi, nagy zongora, jó hanggal! :)) Így lényegében feleslegesen hoztuk a jól megszokott fehér elektromos zongorát, nem volt rá szükség. De egy pillanatig se bántam a plusz pakolást, logisztikát, óriási öröm volt, hogy egy igazi zongorán játszva kísérhetjük be Kittit és Petit az oltár elé, mellettem természetesen a megszokott szép hegedűszólammal.
Külön szépsége egy alkalomnak az, hogy el kell kapni a pap diszkrét biccentését, fel kell venni a ceremónia fonalát. Egy szertartás során a mi szerepünk az, hogy a kapott szellemi útravalót lélekhez szóló dallamokkal igyekezzünk megerősíteni.
Az egész napról egyébként egy szuper esküvői videót készített a Tucanproject, és külön öröm, hogy én ajánlhattam őket. Móni és Peti egy párost alkot a kreatív dolgok, videózás terén is, és a valóságban is (amúgy egy salsa tanfolyamon ismertem meg őket 🙂 ). Azóta is figyelem a munkáikat, nagyon színvonalas esküvői videókat készítenek, mindenkinek jó szívvel tudom ajánlani őket! Íme a videójuk Kitti és Peti nagy napjáról:
A külső hangforrás itt sem maradhatott el 😀
Maradandó élmény persze az is, hogy a szertartás egyik pontján, amikor éppen mi következtünk volna, kint a templom közelében hangosan megszólalt a fagyis kocsi. A hangereje miatt muszáj volt kicsit várni, de aztán rákezdtünk és megpróbáltuk elnyomni azt a nagy otromba mesterséges hangszórót… Abban a pillanatban kicsit kínosnak éreztem, utólag persze megmosolyogtató.
A napból pedig nem maradt hátra, mint élvezni a lakodalmat a finom ételekkel és színes programokkal, együtt örülni Kittivel és Petivel, jókat derülni a lakodalmas feladatokon, és persze kedves vőfély eredeti humorán 🙂
Meseszép tájakon – második felvonás
Őrségi dombokon. A mesélő: Bálint
Ezúttal az Őrségbe vezetett az utunk, egy “ottalvós bulira” (egész délutáni-esti zenélés volt az aznapi program).
De nem nyílegyenesen, mert kitaláltuk, hogy előtte megállunk fürödni a Balatonnál. Illetve a szilárd elhatározás a “megállunk”-ra vonatkozott, mert úgy gondoltuk, hogy a víz – szeptember végén – már nem alkalmas holmi nyári pancsolásra. De kellemesen csalódtunk, mert a Balcsi még tökéletes volt egy kis úszásra.
Ilyenkor már teljesen más a táj, az ezerszínű ősz kezdi átvenni a hatalmat az aranykezű nyártól, megváltoznak a fények is. De állítom, hogy számomra nagyobb élmény volt ez, mint a strandolások a nyári kánikula alkalmával.
Miután megszáradtunk (és Balázs megette a menetrend szerinti banánját) folytattuk utunkat Magyarszombatfára, a Kosbor panzióhoz.
Ha az imént a Balaton-felvidéket dicsértem, akkor az őrségi kanyargós utak, meseszép domboldalak mellett sem mehetek el szó nélkül. Ezért is szeretek különleges helyeken zenélni, mert a látnivalók teljesen fel tudnak tölteni lelkileg, így az előadás is teljesen más hangulatban tud zajlani.
Megérkezésünk után elfoglaltuk a szobánkat, majd elindultunk a templomi szertartás helyszínére, amely a festői veleméri Árpád-kori templom volt. Itt mi még nem zenéltünk, de szerettük volna megtisztelni ezzel az ifjú párt, hogy már az esküvő kezdetétől jelen vagyunk.
A festői Őrség egy klasszikus parasztudvara 
A veleméri Árpád-kori templom
A fotózkodást már nem vártuk meg, hanem visszaindultunk a panzióhoz, amely a polgári szertartásnak és a “lakodalomnak” (családi összejövetelnek) adott otthont. Mire végeztünk a hangszerek és a hangtechnika előkészítésével és a behangolással, megérkeztek a vendégek is. A leendő após kedvesen egyből “háztájival” kínált minket, amit diszkréten visszautasítottunk, mondván, hogy én összekeverem a húrokat, Balázs pedig melléül a zongoraszéknek…
A polgári szertartás végeztével, amíg a fotózkodás tartott, körbejártuk a panzió kertjét. Olyan érzésünk volt, mintha egy tündérkertbe csöppentünk volna, telis-tele volt gyümölcsfákkal, kis erdőrészletekkel. (Egyébként itt az Őrségben található Kovács Gyula több ezer őshonos gyümölcsfa fajtából álló gyűjteménye is, aki arra jár, érdemes meglátogatni). Sajnos nem sok időnk volt a bámészkodásra, mert át kellett rendezkednünk a teraszhoz, ahol kezdődött a vacsora.
Amíg a nap sütött, kifejezetten jólesett a zenélés, azonban a naplemente után szembesülnünk kellett azzal, hogy az esték – pláne az Őrségben – ilyenkor már igencsak hidegek tudnak lenni. A násznép ebből mit sem érzett – minden oldalon nagy hősugárzók tették kellemessé az estét. (De legalább az megnyutató érzés volt, hogy amikor oldalra pillantottam, Bazsinak is remegtek az ujjai). Ez egy jó tanulság volt arra nézve, hogy őszi, kültéri esti zenélés esetén előre kell jeleznünk az igényünket valamiféle hősugárzóra. Jól is esett egy kis szünet, sőt mitöbb, egy kiadós, finom vacsorát is kaptunk. Bazsi menüje kicsit szegényesebb volt, mint az enyém (ő mindenhol kikönyörgi a vegetáriánus menüt magának), így akárhányszor együtt eszünk, udvariasan megkínálom egy kis csirkefarháttal. A vacsora után még visszatértünk zenélni, majd a lagzi végeztével behúzódtunk a meleg szobába.
Pár utcára a hegedűs házától…
Zene az esküvői vacsora alatt. Mesélő: Balázs
Szilvi és Feri esküvője egészen közel volt Bálint otthonához, az éttermes nénit ismerte is Bálint, többször is esznek ott a családdal. Mondhatni hazai pálya. Ugyan sok időt nem tölthettünk a párral, a kisugárzásuk, kedvességük alapján Szilvit és Ferit is nagyon megszerettük. Az est fénypontját számomra ez a kép jelentette. Az est végefelé a násznép apraja-nagyja megrohamozott minket: Barnika a dinoszauruszáról kezdett magyarázni, a kislány pedig minden egyes kép kattintása előtt kikukucskált a masinája mögül és ránk vigyorgott 🙂
Beállás 
Bálint is igyekezett a kamerába nézni, reméljük legközelebb sikerül neki!
Összefoglalás
5-6 évvel ezelőtt egy új kihívásként ért minket, hogy esküvői aláfestő zenét kértek tőlünk, aztán kísérőzenét a szertartásra, háttérzenét a fogadáshoz, tortavágáshoz, tánchoz… (és számtalan formája volt már a kombinációknak).
Azóta jópár esküvőn szerepeltünk már, sok kedves párt megismertünk, az esküvői helyszínek egy részét is feltérképeztük és tapasztalatokat is gyűjtöttünk jószerivel. Elmondhatjuk, hogy még a legegyszerűbb igény (félórányi zenélés) is felelősségteljes feladat, sok dologra oda kell figyelni, amikor a naptárunkba beírunk egy “esküvői zene napot”: összekészíteni a hangszereket, kibérelni a hangtechnikát, egyeztetni a rendezvényszervezővel, a helyszíni technikussal, az anyakönyvvezetővel és természetesen az ifjú párral, megszervezni az odautazást a hangszer rakománnyal.
Tengernyi szép élményt köszönhetünk annak, hogy bevállaltuk a kezdeti kihívásokat és persze menet közben újakat is vállalunk: az egyik legutóbbi esküvőn például, (a Gundel étterem kinti teraszán) elvállaltuk az anyakönyvvezető hangosítását is. Hál’ Istennek minden remekül működött és jók voltak a visszajelzések is.
Reméljük, hogy jól szórakoztál kedves Olvasó! Azért maradt még a tarsolyunkban néhány történet, azt majd legközelebb…
Üdv,
a mesélők: Bálint és Balázs
Nagyon kedves, szórakoztató írások! Köszönet érte! Csak így tovább, fiúk! Még sok- sok embernek szerezzetek örömöt!
Köszönjük szépen, igyekezni fogunk! 🙂 És nemsokára még folytatjuk is majd az esküvői zenés történeteinket, van még pár..!