Lélekemelő zenék.
Ahogy az üZENEt-ben ott van a zene, úgy a zenénkben is elrejtőznek üzenetek.
Megmutatni magunkat és vállalni az ezzel járó sebezhetőséget: korábban ez idegen volt számomra. Illetve a gyerekkoromban természetes volt mindaddig, amíg nem értek kellemetlen dolgok. Szépen lassan bezárultam én is egy időre. Aztán rájöttem, nem érdemes úgy maradni.
A történések lehetnek “jók” vagy “rosszak”, ha nyitott szívvel élünk, mindig adnak egy erős impulzust. És mindegy, hogy ez fájdalom vagy öröm. A lényeg az energia, amit kiváltanak belőlünk…
A lélekemelő zenék közös vonása, hogy ebből az erőből születnek. Így sok-sok érzést hordoznak, hálát, örömöt, bánatot, de minden hallgatónak mást jelentenek. Az üZENEt számok is többségükben ilyenek. Javarészt melankolikus szerzemények, mégis, a legtöbb dalban benne van a hála, az inspiráció és valami lélekemelő is. Bálint barátom hegedűszólamai pedig még teljesebbé teszik a dalokat. Szeretném, hogyha nem háttérzeneként hallgatnád a számokat, hanem odafigyelve magadra, az érzéseidre, gondolataidra, új ötleteidre. Úgy érzem, ez egy elmélyülés, egy kis utazás, amit most szánj magadra! Kívánom, hogy tudj erőt meríteni a dalokból! Vagy csak élvezd, kapcsolj ki egy kicsit!
Balázs